Visszatér Badacsony New Yorkba
Idén ismét gazdag ízelítőt kaphatnak az érdeklődők Badacsony boraiból és turisztikai kínálatából, hiszen egy év kihagyás után, április 9-én újra megrendezik a rendkívül népszerű, és immár nagy hagyományokkal rendelkező Badacsony New Yorkban elnevezésű borvidéki seregszemlét a New York Palota Róma termében.
Badacsony újult lendülettel, hatalmas várakozással és kicsattanó életkedvvel készülődik április 9-ére, amikor újra a közönség elé léphet mestermunkáival. A kiállító borászatok végre ismét személyesen találkozhatnak fogyasztóikkal, mesélhetnek munkájukról és mindannyiunk közös szenvedélyéről, a borról. Ezt a hangulatot hivatott közvetíteni az esemény idei szlogenje is: „Életre hívunk”. Ez a két szó magában rejti a megújulást, a tavaszt, és mindazt, amit a korlátozások enyhülése az emberekben megszólít. Hiszen az élet olyan, mint egy üveg mámorító bor.
Az eseményen csaknem 50 kiállító várja majd a Badacsonyt és borainak kedvelőit, köztük közel 40 borászat. Náluk több mint 160 féle, finomabbnál finomabb bort kóstolhatnak meg a látogatók. A kóstolóra kiválasztott borokban a térség legkiemelkedőbb nedűit ismerheti meg a borkedvelő közönség. Olyan különlegességeket, amelyek kizárólag a Badacsonyi Borvidéken születhetnek meg, köszönhetően a talaj egyedi ásványosságának, a bazalt, a homokkő és a klíma sajátos hatásainak.
Az esemény további érdekessége, hogy a borászatokon túl szálláshelyek, vendéglátóhelyek, programhelyszínek is bemutatkoznak, és természetesen a mesterkurzusok sem maradnak el. Badacsony most is kitesz magáért az eseményt kísérő szakmai programok terén. Ezúttal Dr. Csizmadia András, a BorSchola alapítója és vezetője, főiskolai docens (BGE), tanár, szakújságíró, borszakértő, a Magyar Bor Akadémia tagja a vakkóstoló során kiválasztott legjobb borok és a hozzájuk illő ételek mentén mutatja be a borvidék kiválóságát. Előadásának címe: BORÁGYAK – Ideális falatokkal ágyazunk a vulkáni boroknak.
Dr. Mészáros Gabriella DipWSET nemzetközi borakadémikus, a Borkollégium alapító oktatója pedig a badacsonyi borok érlelhetőségéről beszél 8-10 éves tételeket segítségül hívva. Előadásának címe: A TELJESSÉG VARÁZSA – Érlelt borok Badacsonyból.
„A Badacsony New Yorkban mindig kiemelkedik a borvidéki kóstolók közül. A kezdetektől fogva valódi összefogás jellemzi, és sajátos, barátságos hangulat, ami annak köszönhető, hogy a bemutatkozó borászatok és kiállítók maguk szervezik, az őket tömörítő Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület közreműködésével” – méltatta az eseményt Váli Péter borász, a szervezőbizottság elnöke.
Program
Az esemény menetrendje követi az eddigi hagyományokat. 14 és 16 óra között a kiállítók a szakmai partnereket és a sajtó képviselőit fogadják (meghívásos alapon), akik számára a belépés ingyenes.
16 óra után a nagyközönség számára is megnyílik a terem, minden borkedvelőt vár az exkluzív kóstoló.
Jegyeket a rendezvényre és a mesterkurzusokra március 4-étől elővételben vásárolhatnak a www.kostolo.badacsony.com weboldalon 7.900 forintos áron, vagy a helyszínen korlátozott számban, 9.900 forintért.
Folyamatosan frissülő információk a Badacsony New Yorkban 2022. facebook esemény oldalán:
https://www.facebook.com/events/610506573352868/?ref=newsfeed